Szóló szőlő

Egyik kedves ismerősöm egy nagy kosárnyi gyönyörű gyümölcsöt nézegetve megjegyezte:

  • Szóló szőlő.

Folytattam, alig hallhatóan, csak úgy az orrom alatt: – Mosolygó alma, Csengő barack.

Csengő barack. Egy pillanat töredéke alatt repültem el Őszibarackhoz:   Akkorra már megszabadult a régi hajkoronától, a hajváltás ideje volt ez. Teltek, múltak a napok, s a szabályos kerek buksin megjelentek az első haj-kezdemények, majd szépen sokasodni kezdtek. Lányom a nyakszirtjére helyezte a tenyerét, végigsimított a bársonyon, egészen a homlokáig, ahol megállt a keze, az ujjai az orr irányába mutattak, s azt mondta: – Anya, őszibarack leszek! – Igen, – mondtam – gyönyörű Őszibarack. – Így is éreztem, ilyennek láttam.

Így született Őszibarack. „… az egyik oldala piros bársony, a másik oldala sárga bársony. … ez az a híres csengő barack, amiért a fél világot bejárta az egyszeri királyfi. Ezt nem lehet ám elvinni, mert ez egyszerre megcsendül, ha hozzányúl valaki.”

Gondolatban folytattam időutazásomat, s eszembe jutott az az időszak, amikor Móra Ferenc Csicseri történet című, 1974-es kiadású könyvéből olvastam esti mesét a gyerekeknek és persze magamnak is.

Alig vártam, hogy hazaérjek, lázasan keresni kezdtem a kötetet. Közel volt, hamar a kezembe került. Megszűnt körülöttem a világ, amikor újra elolvastam a Csengő barackról szóló mesét. Mélységesen megindított a történet, kitöltötte az egész lelkemet. A meghitt esti együttlétek örömének emléke mindent felülírt.

Egyszerre szólnak gyerekeknek és felnőtteknek is Móra Ferenc írásai. Olvasás közben természetessé válnak azok az érzések, amelyeket gyakran félünk, vagy nem tudunk szavak híján megfogalmazni:

„Gilice bácsi réges-régen nem süvöltözik már. … megöregedett a csengő barackfája is,… De azért, mikor elmegyek mellette, mindig úgy hallom, mintha sok-sok angyalka csilingelne rajta édes szavú ezüstcsengőcskékkel.”

Én is gyakran hallani vélem a csilingelést, jártamban keltemben, főleg, ha a kezembe kerül egy-egy fotó.

Szeretettel ajánlom figyelmetekbe Móra Ferenc írásait, ha – a világ zaján átszűrődve – szeretnétek meghallani az ezüstcsengőcskék hangját. Akár azonnal is elkezdhetitek az olvasást az alábbi linken:

http://mek.oszk.hu/00900/00963/00963.htm