Néhány évvel ezelőtt beszélgettem Őszibarack egyik tanárnőjével a folyosón. Mindig nagyon kedvesen nyilatkozott a lányomról, s akkor is így történt. Kérdeztem, hogy mi a véleménye, hogy állnak a dolgok? Azt mondta: Őszibarack elég sokat locsog, de ügyes nagyon és a jég hátán is megél majd.

Nagyon jól esett akkor ez a gondolat. Később, a betegség idején pedig még nagyobb jelentőségűvé vált. Bizony előfordult, hogy Őszibarack kedve nem volt éppen a tetőfokán, hiszen a folyamatos kezelésektől olykor elfáradt. Ilyenkor igen fontos volt, hogy átfordítsuk valahogyan a lefelé ívelő szakaszt, mivel sok-sok energiára volt szüksége a továbblépéshez.

Ekkor jött ez a mondat, ami mindig a segítségemre volt. Többször elmeséltem Őszibaracknak, hogy hogyan vélekedett róla a tanárnője, akit maga is nagyon tisztelt, szeretett, ezért volt igazán hiteles az üzenete.

Persze, az eredeti beszélgetés idején még semmi jele nem volt annak, hogy mit jelent majd a lányom életében a Jég háta. Azt sem lehetett tudni, hogy ilyen rövid időn belül ér Őszibarack a nagy kihívás mezejére.

Azt hittem annak idején, hogy a jég hátán megélni a szokásos életeseményeket jelenti majd, úgy, mint továbbtanulás, párválasztás, családalapítás, munkahelyi ez meg az…

Szintén évekkel ezelőtt, egy időben gyakran láttam egy plakátot, amely daganatos megbetegedéssel élő gyermekek támogatására hívta fel a figyelmet. Mindig méltatlankodtam, hogy miért kell kitenni közszemlére egy kisgyerek fényképét, szinte rosszul esett, hogy egyáltalán létezik ilyesmi.

Egy valamiben bizonyos vagyok: Őszibarack megélt a jég hátán, ameddig csak lehetett.

Betegségével megváltozott minden. Én is. Másként szemlélem az életet. Többé nem dugom homokba a fejem, ez is az oka annak, hogy elkezdtem a „Jég hátán – epizódok” írását.  Bízom benne, hogy Te/Ön, Kedves Olvasó találsz/talál olyan gondolatokat, amelyek saját életedben/életében is hasznosak lesznek majd.