Néhány hete papírra, illetve a telefonomba vetettem pár gondolatot. Még nem álltak készen a közlésre.

Azon méláztam, hogy bizonyos dolgokhoz egyáltalán nem ragaszkodok. Idézem magamat:

„Kevésbé élem meg veszteségnek, ha néhány dologtól megválok. Itt van például az a szobanövény, amit Bogi ültetett. Mivel tatarozásba kezdtünk, a virágok kikerültek a teraszra. Egész biztos, hogy nem hozom vissza mindegyiket. Rosszak bent a fényviszonyok, így Bogi virága is olyan, mint egy hegyi patak, kanyarog mindenfelé. Amikor ránézek, mindig csak az jut eszembe, hogy mennyire szenvedhet ott az a drága növény ilyen körülmények között. Úgy döntöttem hát, hogy visszaadom az anyatermészetnek.

Kevésbé vagyok ragaszkodó. Talán még a lakásunkhoz sem ragaszkodok. Ez azt is jelenti, hogy még mindig úgy élem a napjaimat, mint akkoriban, amikor Bogi kórházban volt: mindig ugrásra készen. Ha haza tudtunk jönni, már indultunk is. Ha hirtelen vissza kellett menni a kórházba, már indultunk is. Gyakran ki sem pakoltam az úti táskámat. Később tartottam fogkefét és könyvet itt is, ott is.”

Teltek múltak a napok, s közben a fenti gondolatmenet más irányt vett.  Egyik délután úgy döntöttem, hogy kicsit pihenek, hátha még aludni is sikerül.

Egyetlen percet sem sikerült aludnom. Túlságosan zümmögött valami a fejemben. Torlódtak a gondolatok. -Na jó, ebből elég. –  Indultam, folytattam a festés-mázolást. Ahogy az ecset siklott a fa felületén, egyszerre elöntött egy olyan érzés, ami hosszú ideje távol állt tőlem. Lecsendesedtek az agyrágó bogaraim és valami tiszta hang költözött a helyükre, ami azt mondta: beköltöztem.

Igen, beköltöztem, anélkül, hogy bárhová mentem volna. Beköltöztem arra a címre, ami a lakcímkártyámon lassan 16 éve olvasható. Itt volt már ennek az ideje, csakúgy, mint a régóta halogatott felújításnak.  Sokszor mondogattam a családnak, hogy ha itt akarunk maradni, akkor már nem lehet tovább odázni az állagmegóvást. Valószínűleg, ezt leginkább saját magamnak kellett bizonygatnom, mert ilyenkor azt is hozzátettem, hogy én aztán egy ecsetvonást sem teszek, akkor, ha máshol akarnánk folytatni az életünket.

Rajtam kívül senkinek nem volt igazán mehetnékje.

Komoly családi összefogással, nagy-nagy nagy alkotó erő befektetése után ma elkészült a nagy mű.  Elvégeztük a munka dandárját.

Ma. Bogi születésének napján. Mit lehet ilyenkor mondani? Keveset, mert nincs rá sok szó, azt azonban mégis, hogy: – Legyen áldott ez a nap, s minden utána következő!