A bejárati ajtót takarítom. Ennek két oka van. Az egyik az, hogy Lili kutyánk kiválóan megtanulta kezelni a kilincset. Két lábra áll, és már bent is van. Ettől az igénybevételtől újból és újból bevonat keletkezik a kilincs körül.
A másik, szintén nem elhanyagolható ok, hogy a hosszú önmegtartóztatás után remélem, az édesanyám végre újra átlépheti a küszöbünket, és azt szeretném, ha tisztaság fogadná.
Centiméterről centiméterre haladok, majd pedig nagyívű mozdulatokkal áttörlöm az egészet. Ugyanígy csináltuk a gyerekekkel, ha már unalmassá vált a kifestő füzet. Mindig bevontam őket a takarításba, kicsit arra is számítva, hogy a keresztezett mozgások az idegrendszerük fejlődésének is jót tehetnek.
Gyanítom, hogy az én idegrendszeremnek is használ most ez a fizikai aktivitás. Belül könnyű dolgom van, hiszen Lilike a résnyire nyitva hagyott ajtón nem tud kimenni. Abból az irányból nem ugrálja össze. Még nem jött rá magától hogyan jusson ki a szűk nyíláson, talán nekünk kell őt megtanítani erre. Csak egy éves múlt.
Az igazán nagy munka kívül vár. Fentről lefelé kezdem. Az ablak felett egy dísz lóg. Óvatosan arrébb húzom, féltem, nehogy leperegjenek róla a gondosan ráragasztott száraz virágok. Még Bogi készítette valamikor, talán 2014 telén, vagy 2015 tavaszán. Már nem is emlékszem.
Kérdem magamtól, hogy meddig lógjon itt? Nos, pontosan addig, amíg magától le, vagy szét nem esik. A lakásunk egyáltalán nem hasonlít múzeumra, így hát jó helye van itt ennek a kis dísznek, még akkor is, ha már kifakult az évek alatt.
Egy pillanatra az jut eszembe, hogy milyen jó lenne, ha Bogi küldene egy angyalt mellém. Már az is jól esne, ha azt hihetném, módjában áll.
Ugyanebben a pillanatban Lilike mellém telepedik. Őriz engem. Lehet, hogy…?
Lehet. Mindenkire rábízom, hite szerint döntse el, hogy lehetséges-e ez.
Lilikét nem szokta érdekelni, ha éppen be vagyok szűkülve, vagy olyan állapotban vagyok, amiről azt hiszem, ettől nincs lejjebb.
Őriz. Követ mindenhova. Közeledik. Mellém bújik. Addig meddig tolakszik, hogy már nem is bírom tovább. Közelebb engedem, egészen. Hangos nevetésben török ki, miközben a nevét szólongatom.
Hallgatom magam ahogy nevetek. Ez nem az a hang mint amit egy vicc hallatán szokás kiadni. Inkább kacagás, amolyan gyermeki, önfeledt, szívből jövő.
Lélektől való.
Sohasem sejtettem, hogy egy ilyen kis jószág ilyen angyali tettre képes, s azt sem hittem volna, hogy én meg képes leszek ennyire közel engedni magamhoz egy kutyust. Egy csoda lényt.
Reviczky Gyula: Pünkösd
(részlet)
Piros pünkösd, juttasd tiszta fényed’
Ma is minden bánkodó szivének,
Hogy ki tévelyg kétségbe’, homályba’:
Világitó sugaradat áldja.
Habozóknak oldjad meg a nyelvét,
Világositsd hittel föl az elmét.
Hogy az eszme szívből szívbe szálljon,
Diadallal az egész világon!
Piros pünkösd, szállj le a világra,
Tanits meg uj nyelvre, uj imára.
Oszlasd széjjel mindenütt az éjet,
Szeretetnek sugara, Szentlélek!
