Vörös és fekete

Továbbra is azt állítom, hogy az idő az egyik dolog, ami tényleg segít megtalálni annak módját, hogy hogyan éljünk együtt a múltunkkal. Mindig nyomasztóan hatott rám a fekete szín. Amikor első gyermekemet vártam, egy alkalommal fekete ruhát vettem ünnepség miatt. Teljesen letaglózott, angolosan távoztam a helyszínről, hogy megszabaduljak a feketétől. 2015 áprilisa után is hamar ledobtam a fekete ruhákat. Mostanában viszont azt veszem észre, hogy nem zavar ez a szín, sőt, néha jól esik felvenni, általában valamilyen fehér kiegészítővel. Talán az elfogadás ideje ez. Könnyebb most már Bogit is nevén nevezni, ha beszélek, vagy írok róla.

Telik az idő, egyenesen vágtat néha, s eszembe jutnak olyan epizódok, amelyek, bár gyakran foglalkoztatnak, nem találtam eddig az alkalmat, hogy leírjam. Most végre megtaláltam azt az apropót, amiért a vörösről, a vérről fogok írni.

Az egyik közösségi oldalon gyakran lehet találkozni véradásra hívogató, bátorító bejegyzésekkel. Legutoljára a veronai buszbaleset kapcsán olvastam egy ilyen hírt, hogy szükség lenne irányított véradásra. Ha tehetném, már rohannék is, de ilyenkor természetesen első mindenkinek a saját egészsége (Ne ijedjünk meg, pusztán csak picit felkúsztak az értékeim a véradásnál megengedett határérték közelébe, azért van ez a nagy elővigyázatosság.) Ha van köztetek olyan, aki jó kondícióban van, és megteheti, hát kérem, hogy tegye meg, menjen el véradásra.

Mi történik a levett vérrel? Szakemberek segítségével beadható vérkészítmény válik belőle. Persze nagy utat tesz meg addig, amíg elér ahhoz, aki megkapja. A vérkészítmény hűtést igényel. Ínségesebb időkben a katasztrófa idejére lefagyasztott készletből is előkerül egy-egy műanyag zacskóval. Megérkezik a kórházba. Következik a gondos ellenőrzés, hogy valóban megfelel-e annak, aki kapja. Teljesen hideg. Lassan melegszik fel szobahőmérsékleten. Ezzel még mindig nem érte el azt a hőmérsékletet, amelyen beadható lenne, vagyis a testhőmérséklet közeli állapotot.

Ilyenkor jön létre a csoda. Nővérek, orvosok, ki-ki a kezével még melegíti, ellenőrzi, hogy jó-e már, hiszen egyre nagyobb rá a szükség. Számítanak a percek tört részei is. Szerencsés esetben kéznél van egy hozzátartozó, aki a kezébe veheti a vérrel teli zsákot.

Magam is kaptam ilyet párszor. Azt vettem észre, hogy nehezen melegszik át a kezeim között. Rátettem ezért a hasamra, a csupasz bőrfelületemre. (Természetesen, ezek a kis zsákok tökéletesen, biztonságosan zártak, a benne levő nedveknek nincs esélye közvetlenül érintkezni a külvilággal.)

Tehát melegítem, rakosgatom az egyik,  kihűlt területről a másik, melegebb testtájra. Életem legkülönösebb élménye ez.

Aztán megérkezik az orvos, felteszi az infúziós állványra és elindítja a transzfúziót. Ez is egy lassú folyamat, mégis érezhető, látható a változás. A sápadt arcbőrrel azonos színű ajkak megélénkülnek. A fekvő helyzetből fel lehet emelkedni ülésbe. Egyszer csak megérkezik a jókedv is. Az ember gyereke felélénkül:

  • Anya, kérek ecsetet, tálkát és vízfestéket.

Így készülnek sorban az alkotások, amelyek kiállításra is méltóak. Így adódik át és formálódik festménnyé minden csepp véradomány. Mi más lehet ez, mint a szeretet áramlása?

Így ad életet az, aki vért ad. Köszönet érte.

Mínuszok és pluszok

A mostani – a korábbi telekéhez képest is – igen hideg időjárás kapcsán eszembe jutott egy újabb epizód. Igazából ez a dolog mindig eszembe jut, amikor fázok. Naná, hogy folyton eszembe jut valami. Szerencsére teljesen leköt a munkám, így napközben nem agyalok.

Egy időben sok cikk jelent meg arról, hogy milyen körülmények között vannak azok a hozzátartozók, akik kénytelenek bent tartózkodni a kórházban a beteg gyermekkel. Földön alvás, és hasonlók. Ezeket olvasva, elöntött néha az irigység, hogy még ha a földön, vagy a lift ajtóban kellene is aludnom, bárcsak megtehetném, mert ez azt jelentené, hogy Őszibarack még velünk van.

Sokféle helyzetet megtapasztaltunk Őszibarackkal. Az Ő nevében nem nyilatkozhatok, hogy hogyan bírta ki ezt, vagy azt, a magaméban viszont igen.

A hidegre visszatérve, a következő emlék derengett fel előttem.

Az egyik kórházban a hozzátartozók részére zuhanyzó állt rendelkezésre. Egyetlen bibi volt vele: csak hideg víz jött még a meleg vizes oldalról is. Téli hónapokban ezt én elég nehezen tűrtem. Néhány anyuka úgy vélte, hogy ha egy kicsit kiengedi a vizet, majdcsak megjön a meleg víz is. Nem jött. A nagyjából tíz fokos vízben egy pillanat műve volt a mosdás. Igyekeztem megszokni. Nos, ez nem ment, sokat nyafogtam e miatt. Így csak addig jutottam, hogy elfogadtam: ez van, kibírom a jó ügy érdekében, hogy Őszibarack mellett lehetek.

A hideg vizes zuhany kapcsán meggyőztem magamat arról, hogy ez nem egyszerűen elviselhető, hanem még hasznos is, hiszen az ülő életmódból fakadó bajok megelőzésére, vérkeringés fokozására igen alkalmas. Kneipp kúrának fogtam fel a vízi kalandot.

Később minden jóra fordult, mert a másodszori kórházba költözéskor már meleg vizes, hidro-masszás zuhanykabin várt. Szeretném kiemelni, hogy ezt a jelentős fordulatot a jókedvű adakozóknak köszönhetően lehetett elérni.

Most, 2017-ben, 3 év elteltével, továbbra is nehezen viselem a hideget. Kutyusunk, Lizike is nagyon fázik. Ő az udvaron lakik, egy szigetelt faházikóban, de az egyik reggel már nem tudtam tovább nézni a reszketését, így beengedtem a lakásba. Bent is volt, körülbelül egy percig. Még a neki készített vizet sem akarta a lakásban elfogyasztani. Ahogy nyílt az ajtó, már kint is volt. Kutyaruha nála nem jöhet szóba, hiszen letépné magáról. A pokrócot miszlikbe szaggatná és elfogyasztaná ebédre. Egyszer csak, pattant a szikra, a régi megoldás: szalma. Jól kibéleltük a helyét, s ma már boldogan és hálásan várt haza az ő kis kuckójában.

A buszon ülve azon kattogott az agyam, hogy vajon meddig érdemes elviselni egy helyzetet és meddig tudunk kitartani az adott körülmények között? Ha jó okunk van rá, vagy életünk fontos céljához kapcsolódik, akkor bizonyára sokáig. Az is kérdés még, hogy módunkban áll-e változtatni a körülményen? Ha nem, akkor az előző válasz lép életbe. Ha azonban tehetünk valamit azért, hogy változtassunk, akkor tegyük meg, nem kell, hogy mártírokká váljunk.

Fázós hangulatom utáni elmélkedésem végén arra jutottam, hogy ha lehetőség kínálkozik melegebb helyet találni, én bizony nem fagyoskodok tovább, keresek egy jó meleg kuckót.