Még este megírtam nagyjából ezeket a sorokat. Végre szót fogadtam, és az ágyam mellé készített jegyzetfüzetbe gyorsan lejegyzeteltem, ami eszembe jutott.

Szeretem a szombat reggeli ébredést. Egyik napról a másikra hirtelen semmi sem sürgős.

A Tűzoltó utcára is rá ült ilyenkor a csend. Már a gurulós bőröndök zakatolását sem lehetett hallani, mivel, aki tehette, még péntek este elutazott – talán haza – a környékről.

Hétvégén a foglalkozások is szüneteltek. Nem jött a pszichológus és a Bohóc sem, a kórházi pedagógusok sem. Néha nem is tudtuk mit kezdjünk ezzel a rengeteg ölünkbe hullott idővel.

Hétvége ide, hétvége oda, az alapvető kórházi rutin működött. Új arcok jelentek meg olykor az ügyeletesek személyében. Később, a sok-sok bent töltött hétvége után már ismerősként üdvözöltük Őket. Végtelen kedvességük ma is megindító számomra.

A reggeli rituálé után vártuk az eredményt, hogy ma mennyi a sejtek száma. A laborban számolták a sejteket, mi számoltuk a perceket. Minden csak vánszorogni látszott. A sejtek is, a percek is.

Mintha semmi sem akart volna történni, mégis érezni lehetett, hogy a felszín alatt nagy dolog készül.

A napi rutin fenntartása segített bennünket abban, hogy az életünk valamiféle mederben hömpölyögjön. Kapaszkodókat kerestünk. Tájékozódási pontokat.

Jött a zenehallgatás. Gyöngyfűzés. TV nézés. Némi házi feladat. Szörfölés a neten, a közösségi oldalon.

Bár összefolytak a napok, a hetek, a hónapok, a napi rendszerességgel végzett gyakorlatok hozzájárultak ahhoz, hogy ne vesszünk el teljesen a bezártság okozta légüres térben.

2015-ben Húsvét április 5-re esett. A felszín alatt készülődő nagy horderejű változás egyre közelebb jött. Hogy is nevezzem? Megszabadítás? Felszabadítás? Szabadítás?

Egy hét múlva bekövetkezett. A hosszú várakozás után egy szempillantás után ott volt. A megfoghatatlan, a felfoghatatlan. Olyasmi, ami után már nem lehetett ugyanott folytatnom, ahol előtte abbahagytam.

Ma is ilyen időket élünk, 2020-ban.

Az eseményekre nem lehet úgy tekinteni, mintha azok nem velünk történnének.

Április 12. ötéves évfordulójáról ebben az évben Húsvét vasárnapján emlékezünk meg.

Legyen áldott az ünnep mindannyiunk számára! Legyen ünnep! Hozzon új minőséget az életünkbe, hozzon élhető életet!

“Mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik” Ésaiás próféta könyve 60:2