Tágabb környezetemben már mindenki nagyon várja a karácsonyt. Kissé elérzékenyültem, amikor ez a téma felvetődött, mert gyakran gondolok arra, hogy karácsony helyett most szívesebben elmennék egy wellness hétvégére. Ezzel nem az a szándékom, hogy a főzést, vagy takarítást elkerüljem. Egyszerűen nem tudom, mit is jelent nekem jelenleg az Advent és a Karácsony.

Önmagában mégsem igaz, hogy nem várom az ünnepeket. Ezzel magamnak is hazudnék, mivel a szívem telis tele várakozással. Még a szelek is úgy fújnak, hogy ezt az érzést erősítsék.

Azt remélem inkább, hogy az idei karácsony másként zajlik majd, mint az előző három. Nézzük csak.

A 2013-as év adventi időszakát alig tudom visszaidézni. Őszibarack számára a kezelések már elkezdődtek. Ennek, valamint az alap betegségének a következtében fizikai állapota és az immunrendszere olyan mértékben megrendült, hogy a kórházból alig tudott elszabadulni. Hosszú hetek után az orvosok és a nővérek is azon törték a fejüket, hogy miként lehetne megszervezni egy kis szabadidőt a kórházon kívül.

Sikerült ilyen alkalmat találni, egyszer, egy délelőttre. A gyerekeket kikértem az iskolából, hogy végre találkozzanak. Oly hirtelen jött a hazalátogatás és oly rövid volt, hogy nem is nagyon tudtunk mit kezdeni magunkkal, csak üldögéltünk egymás mellett, mégis sokat jelentett mindnyájunknak az együttlét.

A folyamatos infúziós kezelések alatt az ember gyereke még a mosdóba is infúziós állvánnyal megy. Amíg csak moccanni tud, kimegy, mert nem szeretne kiszolgáltatott állapotba kerülni az ágyon. Ilyen körülmények között mégis sikerült hazajönni Szenteste néhány órára.

2014-ben, december elején derült ki, hogy a leukémiás sejtek újra nagymértékben elszaporodtak, így megint hetekre visszaköltöztünk a Klinikára. Abban az évben Szenteste itthon tudtunk aludni, 25-én délután azonban egy pillanatok alatt kialakult magas láz szólított vissza a kórházba.

2015-ben, amikor Őszibarack már az angyali kórusban énekelt, én leginkább úgy éreztem magam karácsonykor, mint egy földönkívüli. Tágabb családi körben ünnepeltünk, illetve emlékeztünk meg a karácsonyról, de mindenkinek súlyos kövek nehezedtek a szívére. Csak ültünk a fotelekben, kanapén, ki az egyik, ki a másik szobában, köztük Őszibarackéban, ahová akkorra az egyik családtag örömmel beköltözött, így némiképp betöltve a nagy űrt.

2016. Advent. Vegyes érzelmekkel várom az eljövetelt. Néha nagy szomorúság lesz rajtam úrrá, máskor meg mintha belülről csiklandozna valami öröm. Ismerős ugye? …hogy egyik pillanatról a másikra, akár egy kirakatban levő csillogó üveggömb láttán kitágul a mellkas és beköltözik az a finom meleg érzés, a szeretetteljes várakozás.

Így várom most a karácsonyt, s ha tényleg lehet kívánni a Jézuskától, akkor én most megteszem. Azt kívánom, hogy had lehessek egészen otthon karácsonykor. Nemcsak testben, hanem teljes szívvel és lélekkel lehessek jelen a szeretteim körében.