Csodálatos világ

Kövesdi Boglárka alkotása, © 2014
Kövesdi Boglárka alkotása, © 2014

Mostanában egyáltalán nincs kedvem kimenni a temetőre, még akkor sem, ha a családból valaki épp oda indul.
Lehet ennek is az eltelt hosszú idő az oka, ki tudja.
Szeretném azt mondani, hogy a dolgok lassan a helyükre kerültek, ez azonban egyáltalán nem igaz. Talán jobb, ha úgy fogalmazok: a dolgok kezdenek kezelhetővé válni. A dolgok felmerülő emlékek formájában érkeznek.
Valaki kérdezte tőlem hónapokkal ezelőtt, hogy milyen volt Ő.  Erre a kérdésre azóta is keresem a választ. Nem tudom megmondani, frappánsan összefoglalni, hogy ilyen és ilyen.

Szerette az apró kincseket:  a  holmlokán várakozó legyet,  a hegytetőn csillogó kavicsot,  a  vízparton heverő kagylót.

Szeretett színes papír galacsinból mintákat készíteni, jókat duruzsolni a barátokkal.
Szeretett mélyen az ember szemébe nézni és szerette átölelni a fa törzsét.
Szinte látom, ahogy végigszökken a hosszú folyosón.
Ahogy az emlékek érkeznek, érkezik rögtön a hasogató fájdalom, a hiányérzet is.  Erre mondom,  hogy a dolgok kezelhetővé válnak. A hasogató fájdalom ellenére nem roskadok össze,  hagyom,  hogy olyan gyorsan enyhüljön,  mint ahogy jelentkezett.  Hogy az arcom ilyenkor árulkodik-e valamiről,  azt mások tudnák megmondani.

.. .egy folyosón álldogálva bámulom az előttem levő,  papír galacsinból készült gyümölcskosarat,  egy számomra ismeretlen gyermek alkotását.

Ez hívja elő az emlékeket és hopsz,  már kezdődik is az időutazás.  A gépem recsegve,  ropogva földet ér.  Kicsit megrázom magam,  s akkor elém tárul a csodálatos régi világ.  Elragadó.

Fűben, fában, versben, dalban

fűszer

Napló

Hétfő

„Harminchat fokos lázban égek mindig

s te nem ápolsz, anyám.”

(József Attila)

 

Kedd

„Egy gondolat bánt engemet:

Ágyban, párnák közt halni meg!

Lassan hervadni el, mint a virág,

Amelyen titkos féreg foga rág;

Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,

Mely elhagyott, üres szobában áll.

Ne ily halált adj, istenem,

Ne ily halált adj énnekem!”

(Petőfi Sándor)

Szerda

„Egyszer ismeretlen távolba vágyom,

máskor megriaszt egy álom,

hogy a hang,

hogy a csend,

hogy a fény,

hogy a tűz,

már nem vigyáz e cseppnyi földre,

s el kell mennünk mindörökre.”

(Sztefanovity Dusán, Presser Gábor)

Csütörtök

„Valaki mondja meg, milyen az élet,

Valaki mondja meg, mér’ ilyen,

Valaki mondja meg, mér’ szép az élet,

Valaki mondja meg, miért nem,

Valaki mondja meg, a hosszú évek,

Mért tűnnek úgy, mint egy pillanat,

Valaki mondja meg, mi az, hogy elmúlt,

Valaki mondja meg, hol maradt.”

(Adamis Anna, Presszer Gábor)

Péntek

„Mellettük a cipőjük, a ruhájuk

s ők egy szobába zárva, mint dobozba,

melyet ébren szépítnek álmodozva,

de – mondhatom – ha igy reá meredhetsz,

minden lakás olyan, akár a ketrec,

Egy keltőóra átketyeg a csöndből,

sántítva baktat, nyomba felcsörömpöl

és az alvóra szól a

harsány riasztó: «ébredj a valóra».

A ház is alszik, holtan és bután,

mint majd száz év után,

ha összeomlik, gyom virít alóla

s nem sejti senki róla,

hogy otthonunk volt-e, vagy állat óla.”

(Kosztolányi Dezső)

 

Szombat

„Ősz húrja zsong,

Jajong, busong

A tájon,

S ont monoton

Bút konokon

És fájón.

S én csüggeteg,

Halvány beteg,

Míg éjfél

Kong, csak sirok,

S elém a sok

Tűnt kéj kél.

Óh, múlni már,

Ősz! hullni már

Eresszél!

Mint holt avart,

Mit felkavart

A rossz szél…”

(Paul Verlaine/Tóth Árpád ford.)

Vasárnap

„Kék, piros, sárga, összekent

képeket láttam álmaimban

és úgy éreztem, ez a rend –

egy szálló porszem el nem hibbant.

Most homályként száll tagjaimban

álmom s a vas világ a rend.

Nappal hold kél bennem s ha kinn van

az éj – egy nap süt idebent.”

(József Attila)