(Fotó: Szent-Lélek, Bükki Nemzeti Park)

Egyik kedves barátommal beszélgettem telefonon tegnap este. Amikor elköszönt tőlem, azt mondta:

• Írj, várjuk a következő bejegyzést!
• Ugyan már, – gondoltam magamban – január 4-én, hétfőn este honnan kaphatnék ihletet? Mégis mi juthat eszembe?

Tegnap még semmi, de ma, ma rendre elrontottam a dátumokat, folyton 2020-at írtam 2021-helyett. Talán ennyire nehéz leszokni 2020-ról? Bizonyára sokunkkal megesik a nagy fordulópontok idején, hogy még vissza-visszatekintünk, mi mindent hagytunk magunk mögött.

A szolid – a rend kedvéért: mindössze öt főt számláló – szilveszteri buli szervezése előtt kértem a vendégeinket, úgy készüljenek, hogy táncolni fogunk. Kíváncsi voltam, komolyan veszik-e a felkérést. Bevallom, nem sok esélyt láttam. Aznap már kezdtem is lemondani a parti hangulatról. Magamon is csodálkoztam, hogy újra táncolni támadt kedvem, főleg szilveszterkor. Egyáltalán nem emlékszem mikor búcsúztattam utoljára az óévet egy jó kis diszkózenével. Nos, a kedves kis társaságunk igencsak meglepett, amikor a régi nóták hallatán tvisztelni kezdett. Megeshet, hogy egy ilyen felfokozott hangulatban az embernek dalolni is kedve támad. Támadt is a jó kedv még 2020-ban, s később, miután az éjféli virslivel átrágtuk magunkat 2021-be, még mindig a karaoke számokat keresgéltük és nótafának képzeltük magunkat. Lassan következett a finálé, amihez az Omega: Gyöngyhajú lány című számát választottuk. Egymást átkarolva dúdoltuk halkan. Szinte látni lehetett a finom lágy hangjegyeket a levegőben, s a gyöngyhajú lány egyszerre elevennek tűnt.  Olyannak, mint aznap délután, 2015. április 12-én, édesapám névnapján. Szikrázóan sütött a nap. A férjemmel hazafele tartottunk a Tűzoltó utcából, s hogy megtörjük a súlyos csendet, bekapcsoltuk az autóban a rádiót:

„Mikor nagyon egyedül vagy

Lehull hozzád egy kis csillag

Hófehér gyöngyök vezessenek

Mint jó vándort fehér kövek”

Úgy éreztük annak idején, hogy csak nekünk szól a nóta, s most, szilveszterkor is hasonló érzés kerített hatalmába: legyek most már jó vándor, aki maga mögött hagyja azt a hét esztendőt, ami Bogi megbetegedésével kezdődött.

A hetes számról legelőször József Attila A hetedik című verse jutott eszembe. Érdemes elolvasni, vagy meghallgatni a különféle zenés feldolgozásokat.

Aztán jöttek sorba a hetesek: előbb a Hétszűnyű Kapanyányi Monyók. Azt követően a hétfejű sárkány rémlett fel, amelyet a belső világomban remélhetőleg már lekaszaboltam, sokszor nagy-nagy küzdelmek árán.

Mindezt magam mögött hagytam a 2020. évvel együtt.

Az első lépés: mostantól jobban figyelek, hogy a 202 után nem a nulla, hanem az 1 következik.

Egy. Egyedül. Együtt. Egyenlő. Egység. Egymást. Egyensúly.