Pille

By Bogi
By Bogi

Elmondhatom, hogy a szeptember elején Mályinkán tett látogatás kiválóan sikerült. Már a következőt tervezzük.

Eljutottam oda, hogy a hétvégi elfoglaltságokat feljegyzem a telefonomba a naptár alkalmazásba. Itt tartom számon a gyermekeim velem egyeztetett programjait is, nehogy valamit keresztbe szervezzek.

Eljött az az idő, amikor már nem természetes, hogy hétvégén együtt a család. Átalakulóban ez a valaha természetesnek tartott szövetség.

Igazából  az átalakulás is épp olyan  természetes, mint amilyenek a korábbi szoros együttlétek voltak.. Az eszem ezt jól tudja, de a lelkem még nem érte utol ezt a helyzetet.

Némi bebábozódás után könnyű szárnyakra kelhet a pillangó család.

Hol ritkábban, hol gyakrabban, összeérnek az idővonalaink. Így lesz ez november elején is.

Meghívást kaptunk a Bátor Tábor Lélekmadaras családi programjára. Nagyjából hat éve jártunk ott először, négyen, együtt. Aztán még kétszer, körülbelül másfél év alatt.

Egészen megilletődtem a levél olvasása közben. Jó lesz találkozni a hasonló utat bejárt társakkal.
Lehet, hogy kissé felkavarodik az állóvíz, de nem baj. Olyan védett környezetben, mint a Bátor Tábor, ezt is könnyebb feldolgozni. Biztonságos. Meghitt. Felemelő.
Alig várom.

“Itt van az egész nap előttem,
Bármi lehet ma még lehet belőlem
Kertész leszek, fát nevelek,
Vagy vadakat terelő juhász leszek.
Itt van az egész nap előttem,
Bármi lehet még
Itt van van az egész nap előttem
Bárki, bárki lehetek még” (Szeder: Reggeli dal)