Ma reggel úgy véltem, hogy én nem állok be a „boldog anyák napját kívánók” táborába.

Én ugyan nem. Nem bizony.

Ez a gondolat nagyjából egy negyed percig húzódott végig az elmémen , s utána mégis sorra vettem a jó kívánsággal ellátott képeket, zenéket a közösségi oldalon: BOLDOG ANYÁK NAPJÁT!

Egyre csak nőtt bennem a feszültség, hogy ezek szerint nekem ma boldognak kellene lennem, hiszen anya vagyok. Aztán meg eluralkodott rajtam a mélységes szomorúság, mivel anyaként éltem át a legnagyobb veszteséget.

Sorba elém kerültek a szülések, születések pillanatai.

Első alkalommal lassú, megfontolt születés,

másodszor gyors, villámhoz hasonló születés,

harmadszor megint lassú, megfontolt születés.

Az első ölelések, amikor a karjaimban tarthattam Őket.

Egy egész fényképalbum tárult elém. 1998., 2001., 2003.

Megtaláltam az ovis, általános iskolás rajzokat is a fejtetőm egyik zugában. Csupa szív, csupa derű, csupa mélyről jövő szeretet.

Az anyai létemhez társuló veszteség érzést újból és újból József Attila soraival jellemzem:

Kicsit kifordítva érzem ilyenkor:

„Világosodik lassacskán az elmém,

a legenda oda.

A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,

észreveszi, hogy milyen ostoba.

Kit anya szült, az mind csalódik végül,

vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.

Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül,

ebbe fog belehalni.”

Kavarognak bennem a gondolatok. Zakatol a szívem, ami egy pillanatra mintha meg is akarna szakadni.  A torkomban gombóc. Ekkor a jótékony manók elkezdenek dolgozni és bekapcsolják az agyamban levő relét. Ez egy olyan szerkezet, amin van egy időkapcsoló. Az időkapcsoló akkor lép működésbe, amikor felismerem, hogy mit is érzek éppen: szomorú vagyok, mérges, kiábrándult, vagy inkább üresség van bennem. Amikor már kezdene elhatalmasodni rajtam a rossz hangulat, vagy eljutok arra a pontra, hogy ebbe én most beleroskadok, egyszer csak hopp: a relé átkapcsol egy másik működési módra.

Átlényegülök.

Jó érzéssel tölt el, hogy anya lehetek. Rajongásig szeretek. Meglágyul a szívem. Kitágul a tüdőm. Van kiért.

S beállok abba sorba. Be én!

A Boldog anyák sorát választom. Megemelem a jobb, majd a bal lábamat, s odalépek a számomra legmegfelelőbb helyre, ahol igazán én vagyok.